Elkészült és letölthető a MOK applikációja 2024. szeptember 5.
Zajlanak az alkalmazás teszthónapjai.
A Kamara digitalizációjának fontos lépéseként elkészült a MOK App, a Kamara okostelefonokra telepíthető alkalmazása. A Google Play és Apple App Store felületekről ingyenesen letölthető az első verzió.
Az applikáció létrehozása több célt szolgált. Egyszerre szolgálja a jobb, élő kapcsolatot a tagjainkkal, de segítséget jelenthet a betegellátás során is.
Tekintsük át, hogy az első verzió mit nyújt a felhasználóknak!
Az app felületén megjelennek a kamarai tevékenység hírei, így a tárgyalások folyamata, állásfoglalások, szakmai felhívások, programok. Ezzel a tagjaink is jobban látják majd, hogy a szervezet milyen munkát végez, a kamarai tisztviselők munkájának objektívebb megítélését is segíti.
A sajtóban az orvosokkal és egészségüggyel kapcsolatban megjelenő híreket sokszor nehéz követni. Az app felületén ezentúl rendszeresen frissülő válogatás jelenik meg a hivatásunkat érintő sajtóhírekből, így akár a villamoson utazva, pár perc alatt át tudjuk tekinteni a minket érintő újdonságokat.
Minél nagyobb számban vesznek részt kamarai tagok a választásokon, annál jobban érvényesülnek a demokrácia elvei. Az app gyors, egyszerű lehetőséget nyújt majd, hogy a tagok megismerjék a jelölteket és leadhassák szavazatukat.
Az elmúlt években számos kérdésben kértük ki a tagjaink véleményét, illetve szakmai, tárgyaláselőkészítő anyagokhoz mértük fel tagjaink állásponját egyes kérdésekben. Az alkalmazás lehetőséget nyújt arra, hogy a felmérésekben több kolléga vegyen részt, így még átfogóbb véleményt képviselhessen a kamara.
Ott él bennünk a homo ludens. Tudományos folyóiratok népszerű online szolgáltatása az orvosi kvízek készítése. Az app “szavazófülke” funkciója lesz a felülete hasonló szórakoztató-szakmai fejtörőknek.
A Pharmindex és a MOK együttműködésében jött létre az alkalmazás egyik szakmai döntéstámogató funkciója, a beépített gyógyszerkölcsönhatás ellenőrző felület. Akár a betegágy mellett állva ellenőrizhető a beteg által szedett, vagy általunk alkalmazni kívánt gyógyszerek között fellépő kölcsönhatások lehetősége.
Szintén a szakmai döntéshez nyújt segítséget, hogy az appon keresztül gyorsan elérhetőek lesznek külső felületen lévő kalkulátorok, a MOK Appban akár saját válogatást is létrehozhatunk ezekből.
Az orvosszakmai irányelvek terjesztése, alkalmazása a MOK egyik kiemelt célja. Az alkalmazásban külön pontot dedikálunk a MOK webfelületén is elérhető irányelveknek, ehhez csatlakozhatnak a későbbiekben a kamara segítségével kidolgozott helyi ajánlások is.
Az alkalmazás új fejlesztés, még nincs tapasztalatunk az üzemeltetésével, ezért fontos, hogy visszajelzéseket kapjunk a felhasználóktól, segtíve a következő verzió javítását, alakítását. Az első időszakban az app letöltésének lehetőségét nem korlátozzuk a tagjainkra, szabadon elérheti bárki. Amikor elkészül a MOK új tagnyilvántartó rendszere, az applikációban megjelenik a digitális tagkártya, mely felváltja a plasztik kártyákat (egyedi igény esetén természetesen biztosítjuk az utóbbit is). Ez várhatóan jövő év első negyedében történik meg, és terveink szerint innentől az applikáció már csak a kamarai tagok számára lesz elérhető. Az alkalmazás erősen épít a honlapunkra is, ami megújulás előtt áll. E három IT eszköz (tagnyilvántartó rendszer, honlap, app) a jövő évtől tud egységben működni, ezzel a felhasználói élmény tovább fejlődik, rugalmasabban a tagjaink rendelkezésére tudunk állni.
Kérjük, töltsék le az alkalmazást, ismerkedjenek vele, és adjanak visszajelzést az app@mok.hu email címen!
Szerző: Dr. Álmos Péter elnök, MOK