Harmadik alkalommal pályázhatnak a háziorvosok a Richter Érdemérem díjra
2024. szeptember 6.

A díjra minden, aktív praxissal rendelkező, Magyarországon tevékenységet folytató, alapellátásban dolgozó háziorvos (felnőtt-, vegyes- és gyermek háziorvosi praxisban dolgozó) pályázhat.



A Richter Gedeon szellemi öröksége előtt tisztelgő, 2022-ben indított díj olyan jó gyakorlatok, innovatív elképzelések megvalósítását teszi lehetővé, amelyek hosszú távon elősegítik a vállalat egyik legfontosabb társadalmi célkitűzésének, a hazai egészségügyi ellátórendszer modernizációjának megvalósítását.

Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „A Richter Érdemérem díj nem csupán a háziorvosok munkájának elismerése, hanem annak a szoros szakmai kapcsolatnak a kifejezése is, amelyet a Richter az egészségügyi szakemberekkel ápol. Fontos számunkra, hogy támogassuk azokat a háziorvosokat, akik elkötelezettek a betegek szolgálata iránt, és folyamatosan hozzájárulnak a közösség egészségének megőrzéséhez."

A díjak kiosztásával a vállalat célja, hogy ösztönözze a háziorvosokat a folyamatos fejlődésre. Ezzel is erősítve a háziorvos hivatás társadalmi megbecsülését és presztízsét.

„Az elmúlt 2 pályázati időszaknak köszönhetően számos kiváló háziorvosi gyakorlatot, újító elképzelést ismerhettünk meg, és segíthettük ezek megvalósítását, továbbfejlesztését az eddig közel 14 millió forint összértékben kiosztásra került díjazásokkal. Továbbra is hisszük, hogy az egészségügyi ellátórendszer folyamatos megújításában nélkülözhetetlen szerepük van azoknak a háziorvosoknak, akik az egészségügy élvonalában dolgozva folyamatosan új megoldásokat keresnek a betegek jobb ellátása érdekében. Ezért bízunk abban, hogy idén is számos hiánypótló pályaművet ismerhetünk meg.” - hangsúlyozta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

A Richter Gedeon Nyrt. és szakmai partnere, a Magyar Orvosi Kamara az alábbi kategóriákban várja a pályaművek beérkezését.

Richter Érdemérem Díj pályázati kategóriák

A díjra minden, aktív praxissal rendelkező, Magyarországon tevékenységet folytató, alapellátásban dolgozó háziorvos (felnőtt-, vegyes- és gyermek háziorvosi praxisban dolgozó) pályázhat.

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. október 13., vasárnap éjfél

A beérkezett pályaműveket kiváló szaktekintélyekből álló zsűri értékeli, melynek tagjai:


Richter Érdemérem Díj Háziorvos kategória zsűritagok
A díjazottak a szakmai elismerésen túl kategóriánként bruttó 2.000.000, - forint (kétmillió forint) értékű díjazásban részesülnek, és pályázati anyaguk bemutatásra kerül a www.richtererdemerem.hu  weboldalon.

„A háziorvosok munkája alapvető pillére a magyar egészségügyi rendszernek, hiszen ők állnak legközelebb a betegekhez, és elsőként találkoznak a legtöbb egészségügyi problémával. Épp ezért fontos, hogy elismerjük és értékeljük az ő áldozatos munkájukat, hiszen mindennap hozzájárulnak a közösség egészségének megőrzéséhez és javításához. Hiszem, hogy a Richter Érdemérem díj plusz motivációt jelenthet a háziorvosok számára ahhoz, hogy hivatásukat továbbra is a legnagyobb szakmai odafigyeléssel végezzék” – nyilatkozta Dr. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

A Richter Érdeméremmel kapcsolatos legfontosabb információk, a pályázati feltételek, valamint a pályázati űrlap a www.richtererdemerem.hu weboldalon érhetők el.

 

További információ:

Beke Zsuzsanna
Csoportszintű PR, CSR és kormányzati kapcsolatok főosztályvezető
Richter Gedeon Nyrt.
Tel: +36-20/916-4507
Email: zs.beke@gedeonrichter.com