Mindez nem történhetett volna meg orvosok aktív közreműködése nélkül. Azok nélkül, akik számára a lojalitás fontosabbá vált a szakmai elveknél, akik részt vettek a megfélemlítésben és retorziókban, vagy “csak” élvezték az aktuális folyamatok előnyeit, aláásva azt a bizalmi alapot, amelyre az orvosi hivatás épül és ami minden orvosi etikai kódexben benne foglaltatik.

A történetek sokfélék, de mintázatuk hasonló: a lojalitás felülírt mindent, és az egészségügy zárt, hierarchikus rendszerének mérgező anyagává vált. Néhány példát illusztrációnak leírunk, de valójában a norma torzulása átható lett. Aki már ebben a rendszerben vált orvossá, nem is tudja, hogy nem normális ha

Fegyelmi eljárások indulnak azok ellen, akik a politikai hatalomnak kellemetlen, közérdekű kérdéseket tesznek fel – például a lélegeztetőgép-beszerzés szakmai szempontjait illetően.

Pályázatok nélkül, nem szakmai, hanem rokoni és politikai alapon töltik be a pozíciókat.

Vezető orvosokat megfigyelnek, magánéletüket nyilvánosságra hozzák.

Évekig tartó, megfelelő alap nélküli rendőrségi eljárások zajlanak, nyomást gyakorolva azokra, akik kinyitották a szájukat.

Nyíltan törvényt sértő orvos-oligarchák jutalmakat, kitüntetéseket kapnak.

Egy politikailag bekötött, érinthetelen(nek tűnő) vezető erődemonstráció céljából aktívan hozzájárul szakmai struktúrák és betegek ellátásának ellehetlenítéséhez.

Az orvosként megkérdőjelezhető magatartást tanúsító, és emiatt etikai vizsgálat alá kerülő vezető a megtorlás eszközeit alkalmazza, sorra távolítva el azokat, akik részt vettek a hivatás tisztaságát szolgáló eljárásban.

A Belügyminisztérium hálózatában fizetett szakmai képviselő fenyegetéssel próbálja jogellenes magatartásra kényszeríteni kollégáit.

Az országos szakmai kollegiális vezető a nyilvánosság előtt meghamisítva a valóságot, aktívan közreműködik a kamara elleni koncepciós eljárásban.

Kamarai szerepet, a közösség képviseletét vállalni nem ajánlott.

Kamarai tisztviselőket kényszerítenek ki munkahelyeikről, vagy törik meg a karrierjüket.

Nyíltan mondja ki egy egyetemi kancellár: a kamarai szerepvállalás kizáró ok vezetői pozíciók betöltésénél.

A magyar egészségügyben a kollegialitás súlyosan károsodott, a belső bizalom sérült.

Az elmúlt sok év eredménye az is, hogy bizonyosan vannak, akik szerint nem kellene ezekről beszélünk, minderről, ami kellemetlen és méltatlan. Voltak szerencsések is, védett szigeteken élők. De ebben a rendszerben nagyon sok orvost és beteget ért sérelem, és akiket nem, azokra is hatással volt a tehetetlenség, a mozdulatlanság, és a szégyen, hogy ebben a rendszerben kell működniük. Miközben leginkább csak azt akarták, hogy végezhessék a munkájukat, segíthessék a betegeket. Ezért is kell világosan beszélnünk arról, ami történt. És a szégyennek, amit magunkon viselünk, meg kell találni a gazdáját.

Elengedhetetlen, hogy a tetteknek következményei legyenek. Nem bosszúra, hanem felelősségrevonásra van szükség. A következmények hiánya ugyanis nem semleges állapot, az a visszaélések normalizálását jelenti. Ha nem történik meg a múlt feltárása és az egyéni felelősségek tisztázása, akkor az egyik alapvető elem fog hiányozni a bizalomra és a tudásra épülő ágazatból.

Az egészségügyben bekövetkező valódi rendszerváltozás nem merülhet ki szervezeti átalakításokban vagy finanszírozási reformokban. Szükség van a szakmai autonómia helyreállítására, az etikai normák megerősítésére és egy olyan közeg kialakítására, ahol a kritika nem retorziót, hanem párbeszédet, erre épülve a hibák korrekcióját eredményezi, és ahol a beteg érdeke minden más szempontot megelőz.

Ez a társadalom egészének ügye, mert egy olyan egészségügy, ahol a félelem és a lojalitás felülírja a szakmaiságot és az etikát, végső soron minden beteget veszélyeztet. A szembenézés ezért nem halasztható – és nem is kerülhető meg.